A világító kék rák (Procambarus alleni) Floridában őshonos. Eredeti, természetes előfordulási területe a St.Jones folyó keleti területe Levy Country és Marion megye.
Ez a szép kék színben pompázó állat 8-15 cm-es nagyságúra nő. Viselkedése nem agresszív, több példány is együtt tartható a megfelelő méretű akváriumban. Egy minimum 50 literes medence ajánlott egy pár tartására. A tartó akvárium berendezéséhez használhatunk sódert, homokot, ill. a dekorációhoz bármilyen természetes anyagot. Ha növény telepítésén gondolkodunk, ajánlott vastag szárú növények használata.

Ezek a következők lehetnek: kardfüvek (Echinodorus bleheri), jávai moha, anubias, de akár a „futó” néven közismert szobanövény is. A lényeg, hogy a növénynek vastag, erős szára legyen.
Ha az akváriumi kialakítást nem szeretjük, megtehetjük, hogy a lakóterüket terráriumszerűre alakítjuk. Ebben az esetben is legalább 15-20 cm magas vízoszlop legyen a medencében, hisz a rákok kopoltyúval lélegeznek. Időnként szeretnek kimászni a vízfelszín fölé, de ez általában nem hosszú idő, maximum 5-10 perc. Arra figyeljünk oda, hogy a rákoknak búvóhelyre van szükségük. Aranyszabály, hogy mindig több legyen a bújó, mint amennyi rákunk van.
Mindenképpen fontos a víz szűrése és mozgatása. Szűrésnek a szivacsszűrő használata jó alternatíva. Természetesen használható motoros belső szűrő is.  
A víz kémhatása (pH-értéke) 7,5-8 közötti, tehát nagyon enyhén lúgos legyen. A keménysége közepes és kemény lehet, erre nem kényesek. viszont a tisztaságára igen. Ezt folyamatosan figyelni kell. Ha a víz minőségével valami probléma van, rákjaink a víz felszíne felé próbálnak mászni, akár egy növényre, akár a szűrőre. Ez heti egyharmados, illetve havi feles vízcserével elkerülhetjük. Vízcserénél akár részleges, akár teljes, a szűrőt minden esetben mossuk ki. Mindig abban a vízben mossuk ki a szűrőt, amit kivettünk az akváriumból, soha ne tiszta csapvízben, mert a kialakult hasznos baktériumflóra elpusztulhat, ami hamarosan a víz tönkremenetelét eredményezi.
A víz hőmérsékletére nem kényesek, hisz elég tág tartományban mozoghat, ami 15-28 °C.
Természetes hogy alacsonyabb hőmérsékleten kevésbé aktívak, ilyenkor elő sem jönnek a búvóhelyükről. Ha lehetséges, próbáljuk a vizet állandó hőmérsékleten tartani. Ebben a mesterséges megvilágítás is segítségünkre lehet. Ez lehet egy sima neoncső vagy akár egy energiatakarékos kompakt izzó is. Aki a természetesebb körülményeket kedveli, tegye a medencét ablak közelébe.
Most ejtsünk pár szót az etetésről. Mindent szívesen esznek pl. sárgarépát, zöldborsót, sórákot (Artemia), ami lehet frissen keltetett vagy akár fagyasztott is, tablettás tápot, vörös-, fekete szúnyoglárvát, fagyasztott krillt, földigilisztát, banánt, forrázott salátalevelet és csirkemájat, vagy tubifexet is. Ha zöldborsóval kínáljuk őket, mielőtt odaadnánk nekik, roppantsuk meg a borsószemet egy picit, hogy megrepedjen a héja. Az elhullott halakat szívesen fogyasztják.

A legfontosabb dolog a rákok életében a vedlés. Ilyenkor vedli le a kinőtt, régi páncélt. Ez fontos mozzanat, hiszen így nőnek. Ilyenkor nagyon érzékenyek, sebezhetők.A vedlés előtt sötétebb színt vesz fel, utána pedig világosabb árnyalatú, de két-három nap után, ha kikeményedett a páncél megsötétedik. A régi kemény páncélból való kibújás után puhák pár napig, ekkor nem is lehet őket látni, mert elbújnak. Ebben az állapotban hívják őket „vajráknak”. A levedlett páncélt célszerű bent hagyni, mert megeszik, amellett hasznos is, hisz segíti az új páncél képződését, keményedését. Előfordulhat, hogy nem eszik meg. Ha ez történik, legkésőbb három nap múlva vegyük ki.

A következő kérdés sokszor elhangzik:- „Az én rákom hím vagy nőstény?  Honnan tudom megállapítani a nemét?”- Erre a kérdésre egyszerű a válasz. Szerencsére ennél a fajnál az ivari különbségeket nagyon könnyű megállapítani, és nem csak felnőtt korban, mint egyes fajoknál, hanem már egészen pici korukban is egyértelműen látszanak ezek a különbségek. Rákunkat megfogjuk, és hanyatt fordítjuk. Ha az utolsó pár láb után látunk egy fordított dupla Y-ra hasonlító szervet, akkor kijelenthetjük, hogy a példány hím. Ha nem látunk semmit, akkor nősténnyel van dolgunk. A párzásra általában a nőstény vedlése után kerül sor, és ha ilyenkor a hím elég aktív, számíthatunk a sikerre. A párzás a következőképpen zajlik: a hím elkapja a nőstényt, és magával szembefordítva a hátára fekteti. Közben lábaival körülöleli, mialatt az ollókkal lefogja párja ollóit. Ebben a pozícióban maradnak 10-15 percig, utána a hím lemászik a nőstényről, és elveszti az érdeklődését.
Ha a párzás sikeres, kb. 2 hét múlva a lány evezőlábain megjelennek az apró, fekete peték, amiket a „legyezők” mozgatásával lát el friss vízzel és oxigénnel. Ilyenkor, ha azt látjuk, hogy nőstényünk maga alá húzott farokkal hanyatt fekszik a búvóhelyén, nem kell megijedni, hisz a peték ekkor kerülnek át az evezőlábakra. A petés anyát ajánlatos külön medencébe átrakni. Fontos, hogy abban a medencében, amibe áthelyezzük, abból a vízből töltsük fel a medencét, amiben addig élt. Biztosítsunk neki búvóhelyet, még akkor is ha egyedül van. A peték kelési ideje 25 °C-on általában két hét.  Nem ritka, hogy a medencénkben 100-200 db apró rák kezd mászkálni. Ha lemásztak, a nőstényt vegyük ki. Az etetést frissen keltetett sórákkal kezdhetjük, amitől szépen és gyorsan fejlődnek. A kicsik is vedléssel növekednek, ami fiatal korban sokkal gyakoribb, mint amikor elérik kifejlett méretüket. Figyeljünk arra, hogy a piciknek is legyen elegendő búvóhely, mert a növekedésük nem egyforma ütemben halad. Ilyenkor sajnos megesik, hogy a nagyobbak megölik és megeszik a kisebb, gyengébb példányokat.  Ha nagyon sok kicsink van, ajánlatos 2-3 medencébe szétrakni őket, ügyelve arra, hogy abban elég sok cső és háló legyen, így nem láthatják egymást, és ha szerencsénk van minimális veszteséggel felnevelhetők.